Autóklíma tisztítás laikus szemmel

Valószínűleg sokan vannak hasonló helyzetben akárcsak én, hogy annak ellenére, hogy évek óta ülnek a volán mögött azon kívül, hogy jól vezetnek, a kocsi belső szerkezetéhez abszolút nem értenek. Valószínűleg ez leginkább nőkre jellemző, hiszen minket nem igazán kötnek le a szerszámok és a járművek, sokkalta inkább a gépjármű használata, ami foglalkoztat minket. Én személy szerint miután már jó párszor kerültem szorult helyzetbe, amiatt mert lefulladt az autóm megtanultam, hogy rendkívül fontos és egyben teljességgel elengedhetetlen a rendszeres ellenőrzése a járműnek. Itt természetesen teljes körű bevizsgálásra gondolok, hiszen a motortól kezdve az autóklíma tisztítás műveletéig terjedően bármi okozhat gondot. A biztonság kedvéért én azért félévente el szoktam végeztetni a rutin ellenőrzést, illetve amint bármiféle hibát érzékelek, rohanok a szervízemhez, hogy a nagyobb kárt még időben elkerüljük.

Miután a legutóbbi problémát az autóklíma tisztítás berendezése okozta, így a következendőkben ennek az ellenőrzésnek a fontosságáról írnék röviden, hogy senki más ne essen abba a hibába, amibe én, hogy szinte teljesen figyelmen kívül hagyja az adott problémakört.

A rendszeres autóklíma tisztítás fontossága

Mindenek előtt fontos megjegyezni azt, hogy tudományosan bizonyított tény miszerint az gépjárművek utastere több kórokozónak ad otthont, mint egy nyilvános mellékhelység. Valljuk be ez elég meredek megállapítást, de azonnal megdönthetetlen indokot ad arra, hogy minél gyakrabban takarítsuk, illetve tisztítsuk az autónkat. Ami még ennél is megdöbbentőbb, hogy mindez jelentős mértékben a klímahasználatnak tudható be, ugyanis a nedves illetve párás járatai kiváló lakhelyet biztosítanak a baktériumok, penész illetve különböző vírusok számára. Innentől pedig már nem kell nagy logika ahhoz, hogy rájöjjünk arra, hogy az ilyesfajta baktériumok mégis hogyan jutnak a szervezetünkbe. Ugyanis amennyiben bekapcsoljuk a klímaberendezést az kifújja ezeket a baktériumokat, melyek a légzésünk során a levegőből a légutainkon keresztül a szervezetünkbe juttatja, ami pedig hosszútávon sok esetben megbetegedéshez vezethet. A leggyakoribb betegségek, melyek ilyesformán terjednek például a különböző bakteriális fertőzések, allergiás megbetegedések, bakteriális tüdőgyulladás, nátha illetve az influenza is.

Továbbá a betegség mellett megint csak jelentős szempont lehet a kellemetlen szagok eltávolítása is, hiszen egy megfelelően működő autóklíma tisztítás ezt minden probléma nélkül képes kezelni. Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy a kellemetlen szagokat a legtöbben egyszerűen illatosítóval orvosolják. De ez semmiképpen nem megoldás, hiszen ezzel nem oldottuk meg a problémát csak elfedtük. Másrészt fontos tisztában lenni azzal is, hogy ezek a szagok gyakorta egy rosszul karbantartott klímaberendezésre is utalhatnak. Erre az esetre találták ki az ózonos autó klímatisztítást, mely eltávolítja a kellemetlen szagmolekulákat a jármű teljes területéről.

Egyébiránt fontos tisztában lennünk azzal, hogy a rendszeres karbantartás és tisztítás megelőzheti a klímaberendezés meghibásodását. Ennek az elhanyagolása viszont nem csupán a klíma berendezést érintheti, hanem a teljes rendszer meghibásodásához is vezethet, amely nem egy pénztárca barát opció. Éppen ezért nem érdemes megvárni, amíg a rendszer meghibásodik, hanem időszakonként végeznünk kell az autóklíma tisztítás, autóklíma fertőtlenítés műveletét is.

Ózonos autóklíma tisztítás

Talán a legjobb módszer az autóklíma fertőtlenítésére az ózontechnológiás klímatisztítás, mely nem csupán higienizálja az utasteret, de egyben szagtalanítja is azt. Mindezt a műveletet pedig teljesen környezetbarát megoldással viszi végbe, ugyanis mindenféle vegyszerhasználat és allergének felhasználása nélkül teszi mindezt. Magát az autóklíma tisztítást egy magas teljesítményű ipari légtisztító gép, úgynevezett ózongenerátor segítségével, magas koncentráltságú ózont juttat a jármű belső terébe, amely természetesen nem tesz kárt az utastérben, hiszen a kezelés után viszonylag rövid időn belül oxigénné alakul.

Végezetül minden kételkedőt szeretnék megnyugtatni, hogy bár magas koncentrációban valóban káros hatása van a szervezetre az ózonnak, de szakszerű használattal a veszély abszolút kizárható. Hiszen a szakemberek már komoly tapasztalattal a hátuk mögött képesek úgy elvégezni a tisztítást, hogy az eljárás során senki se érintkezzen ózonnal és a gépjármű is akkor kerül vissza a tulajdonoshoz, amikor már teljes mértékben elmúlt az ózon veszély.

Konklúzióképpen személy szerint minden gépjármű tulajdonosnak ajánlanám a rendszeres autóklíma tisztítást, hiszen jobb félni, mint megijedni, tehát érdemes elkerülni a bajt, amíg csak lehet!