Napszemüveg kínálat, a bőség zavara

Napról-napra kerülnek a polcokra az újabbnál újabb napszemüveg kollekciók és a lencse-technológia is folyamatosan fejlődik. Természetes, ha hirtelen nem is tudjuk, hogyan álljunk egy új szemüveg vásárlásához. Az eladók mindig a segítségünkre vannak, de valljuk be, nem teljesen bízunk az ajánlásukban, hiszen nekik az eladás is fontos szempont. Viszont, ha szem előtt tartjuk a saját igényeinket, akkor nem futunk neki olyan helynek, ami túl magas. Például semmi szükségünk monitorszemüvegre, ha a munkánk nem kapcsolódik szorosan kijelzőkhöz. A fényre sötétedő lencse is azok számára a legpraktikusabb, akiknek a szeme érzékeny a fényre. Azonban mindenkinek szüksége lehet egy olyan napszemüvegre, amely UV-blokkoló lencsével párosul, mert az UV sugarak valós veszélyt jelentenek mindenki szemére.

Ha napszemüveg kérdésben elakadtunk volna, három alapvető szempontot érdemes figyelembe venni. Egyike ezeknek a már sokat emlegetett UV-szűrő vagy UV-blokkoló technológia, a második a látáskomfort, a harmadik pedig látásélesség. Persze egyáltalán nem mindegy az, milyen keretben vannak ezek a lencsék, mert sok tényezőtől függ, nekünk éppen melyik áll jól, de az igazi minőség a lencséknél dől el. Az adja a védelmet a szemünknek – rossz választás esetén pedig nagymértékben hozzájárul szemünk egészségének romlásához.

Napszemüveg minőségi lencsével

Az Országos Meteorológiai Szolgálat első 1995 óta enyhe növekedést tapasztal az UV sugárzás mértékében, amely többek között látószervünknek is káros hatással is. Ez a veszély a sugárzás mértékével egyenesen arányosan nő. Olyan betegségek, mint a szürke hályog, a kúszóhólyag és a makuladegeneráció kialakulása összeköthetők a szemünkbe jutó UV sugarakkal. A megfelelő technológiával készült, vagy megfelelő (UV-szűrős) felületkezeléssel ellátott lencsék csökkentik ezeknek kockázatot. Ezek kiemelten fontosak a napszemüvegek esetében, mert a sötét lencsék miatt a pupilla kitágul és sokkal több káros fényt fogad be. A legideálisabb lencsék 400 nanométerig szűrnek. Az optikában vásárolt szemüvegek szinte biztos, hogy rendelkeznek ezzel a képességgel, de a máshol kapható darabokat érdemes bevizsgáltatni és kezeltetni.

A megfelelő látáskomfort és látásélesség szintén fontos szempontok, hiszen érzékszerveink közül a látásunkra támaszkodunk a legnagyobb mértékben. Fontos, hogy a szemüveg erős napsütésben is védjen a vakító fénysugaraktól, káprázásoktól. Emellett pedig biztosítson megfelelő mértékű élességet és kontrasztot. Ezt könnyedén ellenőrizhetjük azzal, ha felpróbáljuk. Ha élesen és tisztán látunk az adott szemüvegben, akkor az egy jó választás. Ha lehetésünk van rá, természetes fényben próbáljuk ki őket, mert csak így tudjuk eldönteni, megfelel-e majd a mindennapok során.

Olcsó vagy drága napszemüveg?

A fast fashion üzletekben kapható napszemüveg daraboknak több buktatója is van. Ezek szezonálisak, az árukból is kikövetkeztethető, hogy a minőségük erősen megkérdőjelezhető. Ez kiváltképp igaz a lencséikre, amelyek préselt plexiből készülnek és erősen torzítják a szembe érkező képet, ami hosszú távon túlterheli az idegrendszert. Ezen felül ezek a lencsék semmilyen védelmet nem biztosítanak a szemeinknek, sőt a sötétített, színezett műanyagnak köszönhetően több káros fény éri a szemeinket, ha ezeket viseljük, mintha egyáltalán nem viselnénk szemüveget. Ha mégis ezeket szeretjük, akkor keressük azokat a darabokat, amely UV védelemmel vannak ellátva, vagy optikában kérjünk felülkezelést.

Napszemüveg keret: milyen formát válasszunk?

Ez az, ami még a lencséknél is összetettebb kérdés, hiszen a népszerű stílusok szezononként változnak. Alapból nehéz kérdés az, hogy a divatnak megfelelő darabokban gondolkodjunk, vagy inkább azt nézzük, mi illik az arcunkhoz, hajunkhoz. Az utóbbit javasolják inkább, hiszen a trendek folyamatosan változnak, minőségi szemüveget pedig évekre választunk. Ráadásul lehet, hogy az aktuálisan népszerű keretforma nekünk egyáltalán nem áll jól.

A szögletes arcforma esetében a homlok hangsúlyos, az arccsont pedig magasan helyezkedik el. Érdemes olyan szemüvegkeretben gondolkodni, amely ezeket a vonásokat lágyítja. Ilyen a kerek, ovális forma. Szögletes keretformával ellenkező hatást érünk el. Az ovális arcformával rendelkezők vannak a legjobb helyzetben, mert ez az az arcforma, amelyhez szinte minden illik. Szándékainktól függően dönthetünk kerek, ovális vagy markáns, szögletes napszemüveg keret között. A kerek arcúak hangsúlyos orral és kerek állal rendelkeznek, így a szemüveggel érdemes a szem körüli részeket kiemelni, s ezzel vékonyabbnak tűnik majd maga az arc is. Ideális választás a vékony, szögletes keret.  Ezzel szemben a hosszúkás arcú egyéneknek a kerek, ovális formák valók. Bátran kísérletezhetnek karakteresebb darabokkal is, de a keret nélküli megoldás is remekül áll nekik.